- Hozzáfigyeléssel, jó tervezéssel, stílussal ezt lehet kihozni egy mini panellakásból. Első lépés a konyha megtervezése volt. Panel, tehát hely nem igazán volt.
- Elegáns kávézó a BALATON partján (Fazekas Tímea 3D látványtervei alapján). Most induló Balaton parti elegáns kávézó tervezésére kaptunk Timivel megbízást. A tulajdonos célja, hogy a minőségi […]
- Készülődő luxus Apart Hotel Wellness részlegének látványtervei
- Belváros – Optikai Szalon bővítésének tervei I. lépés
- Több lakást készítettem már fel mind eladásra mind kiadásra. Szerencsém van, mert szenvedélyem a munkám. Szeretem látni, ahogy egy enteriőr percről percre változik, átalakul kezeim alatt. […]
- Budapest tágabb központjában, a mostanság oly felkapott “Romkocsma negyed” patinás utcájában található ez a kis alapterületű, mindössze 37 m2-es lakás, ami segítségemmel vált egy fiatal pár […]
- Egy 80-as években épült, alapvetően jó állapotban lévő családi ház újragondolására, felfrissitésére kért meg egy háromtagú család, A korszakra oly jellemző uralkodó sötét tónusú cseresznyén szerettek […]
- Mindig örömmel tölt el, amikor régen nem látott barát, ismerős feltűnik az életemben, és rádöbben arra, hogy nyaralójának, házának, ingatlanának 'sorsa' nálam a legjobb kezekben van. Ez történt idén nyáron is. Egy régi iskolatárs bízott meg azzal, hogy a huszonévvel ezelőtt vásárolt, elhanyagolt, lényegében egy szerkezetkész nyaralóból kis otthonos kuckót varászoljunk, ami mindamellett hogy alapvetően nyaraló funkciót lát el, időnként alkalmas legyen hosszabb időtöltésre is, azaz egy második otthon funkcióját is ellássa. Egyelőre csak az 1. szint látványtervei készültek el. a tavasszal induló munkálatokhoz. A 2. szint - ami a tervek szerint majd a hálórészt foglalja magába - jövő év második felére prognosztizálható.
- Az alábbi apartman a Budai Agglomeráció egyre divatosabbá váló településén, Biatorbágyon a Viadukt szomszédságában található. Egy régi, 1960-as években épült, a kor szellemének megfelelő tipikus "kocka" ház újragondolt étkezője, amelyet idén karácsonyra nagyon stílusos módon sikerült felújítani. Az eredeti részleteket, amelyek a lakásnak a karakterét adják, a lehető legnagyobb mértékben megőriztük. A belső tereket modern megoldásokkal (bulgár Gneisz-kő) , színekkel, gyönyörű anyagokkal, extravagáns tapétával, design kilincsekkel kombináltunk. A teljes terület ca. 135 m2. A tulajdonosok első lépésként viszont mindösszesen ezt az étkezőt terveztették és alakították ki segítségemmel, ami lehetővé tette, hogy kicsit elrugaszkodjunk a 60-as 70-es évek színvilágától. Az eredeti vörös falszín új értelmezést nyert. A Dulux TOFU színére esett a választás. Kicsit homok , kicsit bézs, kicsit Latte macchiato. Ezáltal egy pasztell színekben pompázó impozáns térbe lépünk. Természetes kiegészítők, natúr színek ismét a fókuszban melyek skandináv egyszerűséggel varázsolják világossá az egyébként ősfás (dió-és hársfákban bővelkedő) kert által kissé beárnyékolt étkezőt.
- Budapest impozáns kerületében az Andrássy úton egy 88 nm-es, befektetésre szánt ingatlan várt komplett felújításra. A feladat nem volt egyszerű, mert a befektetőnek határozott elképzelései voltak a célcsoportot illetően.
- A tavalyi év rendhagyó év volt. Az események életünk minden területére jelentős hatással voltak, többek között a 2021-re kialakuló lakberendezési trendekre is. 2020-ban az otthon jelentése sokakban átértékelődött.
- Helyszín: Budai agglomeráció, 1960-as években épült családi ház fürdőszobájának újragondolása. Tulajdonosok: víz és tengerpart imádók, ezért nem volt kétséges az Ecoceramic Harlequin csempe családjának, fehér-kék kombinációja.. A korábban már közzétett látványtervek alapján a projekt végre révbe ért és a profi fotók is elkészültek. Egy 1960-as években épült családi ház fürdőszobájának újragondolása tengerész (navy) színekben. A nem hagyományos fehér-kék burkolatkiosztás, a natúr kiegészítők, a spa hangulat
- Sunset – Balaton projekt Nem csak felújítás, home-staging, hanem egy balaton parti újépítésű ingatlan komplett tervezése. Modern letisztult belső terek, pasztell színek a Balaton színvilágához illően. […]
- Több lakást készítettem már fel mind eladásra mind kiadásra. Szerencsém van, mert szenvedélyem a munkám. Szeretem látni, ahogy egy enteriőr percről percre változik, átalakul kezeim alatt. […]
- Autentikus borospince NEM CSAK BORMIMÁDÓKNAK. Budai Agglomerácó, Etyeki Borvidék. Az új tulajdonosok "megörökölték" ezt a ház alatt húzódó autentikus kis pincét. Természetes volt számukra, hogy a benne lévő lehetőségeket kihasználják. Nem volt kis feladat, ugyanis a boltìves téglafalazatot aprólékosan, tégláról téglára kellett teljesen újjá varázsolni. A borkóstolások kényelmi szükségleteit egy mini mosdó szolgálja.
- Duna-parti panorámás kislakás. Megbízóm egy középkorú szingli hölgy, aki befektetésre szánt, jó helyen, Duna-parton, egyetemek közelében elhelyezkedő ingatlanát szerette volna kicsit “feltuningolni.”